Elvist ajándékba kaptam 2008. november 6-án. Az első találkozásunk egyszerre volt meglepő, örömteli és ijesztő. Először fel sem tudtam fogni, hogy tényleg kaptam egy kiskutyát. Igazából mindig is szerettem volna kutyust, csak valahogy sosem voltak megfelelőek a körülmények. Miután felfogtam, hogy ő most már tényleg az én kutyusom hirtelen azt sem tudtam mit csináljak vele. Ráadásul a kis jövevény mindössze akkora volt, mint egy tengerimalac és bár lelkesen puszilgatta a kezünket, nagyon kis esetlennek is tűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése